2008. november 9., vasárnap

Esik

Három napja nézem, ahogy kilencéves gyerekek színházat csinálnak. Még nincs szövegük, de gyakorolnak. Leülnek egy székre és örülnek, kidugják a fejüket egy asztal alól és szomorúak vagy felmásznak egy létrára, szemmel követnek valamit, ami nincs és akkor ordítanak. Amikor nem a színpadon állnak ötpercenként megkérdezik mennyi az idő vagy hogy hány kilométerre van innen Magyarország, közben meg ha megfeszítem magam se értem miről beszélnek, ők meg, hogy hogyan kerültem ide, szóval mondják ugyanúgy, ahogy a szüleiknek. Valaki azt tanácsolta, kezdjek el beszélni hozzájuk magyarul, hogy lássák nem vagyok értelmi fogyatékos és van olyan nyelv, amin folyékonyan beszélek. Öt óra körül a parkolóba gördülnek a nagymamák, nagypapák terepjárói, az egyik gyerek még megkérdezi milyen magas vagyok mondom, akkor magasabb vagyok az apukájánál, mondja és hason csúszva elhagyja a termet.

1 megjegyzés:

Berta írta...

akkor magasabb is vagy az apunál az biztos..mert ezek mindenen átlátnak ám,én már rájöttem..engem például a múlt héten egy 7éves világosított fel arról,hogy a flamingók visszafelé térdelnek..és tényleg..ha átgondolom,az bizony rükverctérd nem vitás!