2009. február 10., kedd

Ez-az

Azt hiszem kedden megtörtént életem legkínosabb "belépője", de mint később kiderült csak nekem volt kínos, értelemszerűen. A darab előtte meglepően jó volt, nem is tudom mire számítottam, két színész három óra, Saint-Germain en Lay-ben, ami enyhén szólva is Párizs pénzes negyede, csendes, gyönyörű kis utcákkal. Később volt evés-ivás, főleg ivás és olyan hajnal kettő felé indultunk el. Hely a Rue de Gobelin-nél már nem volt ezért egy ismerősnél szereztek nekem szállást, akivel még nem találkoztam és aki ebben az időpontban már aludt, de üzente, hogy a kulcs a lábtörlő alatt lesz. Szóval kiraktak a Place d'Italie-n, felmentem a hatodikra, rendes párizsi bérház, a lépcsőház egész fából és kábé olyan széles mint a vállam. Patrickot, mert hogy így hívták, reggel láttam. Megkérdezte kérek-e kávét, nem kértem. Többször, több irányból futottam neki, hogy megköszönjem a vendégszobát, aztán inkább kedvesen elmentem.

Elolvastam Georges Bataille első könyvét, ami azt hiszem egy pornó-kisregény és még nem tudom eldönteni, hogy jó-e. Mindenesetre baromi izgalmas összeolvasni másokkal. És megvettem ezt a nagyszerű lemezt.

Van egy olyan fiatal (45 éves), orosz rendező, hogy Andrej Zvjagincev, két filmje van. tegnap megnéztem a másodikat. Az első, A visszatérés, nálam az utóbbi 15 év legnagyobb filmje. Zvjagincev most az, aki a legtöbbet merít Tarkovszkijtól, de a tanulsága ennek az egésznek, hogy rá kell jönni, hogy ezen a szinten ez tökéletesen lényegtelen. Hogy így nem lehet, vagy az nem lopás. A The banishment-ben, ahogy egy vaságyat felvesz, vagy egy penészes falat. Vagy az erdő-jelenet, mint az Iván gyermekkorában. A nagy különbség azért szerintem ott van, hogy sok-sok világos színt használ. Nem szürke, nem fakó vagy fekete-fehér, hanem az az állapot, amikor a mélyvöröst kiszívja a nap és még látszik az eredeti szín. És ez rengeteget csavar rajta, itt nem leépülés, rombolás, elhasználódás van, hanem a táj egyfajta kiismerhetősége, hogy nem feltétlen fenyegető, ami aztán vagy jobb vagy rosszabb. Hatalmas. Egy kis ízelítő.

2 megjegyzés:

Unknown írta...

Jaja, a Visszatérés nekem is nagy kedvencem, találtam neked francia feliratos orosz trélert, van angol is, de az idegesítő...
http://www.youtube.com/watch?v=lflEOtdnS-w&feature=related

Majd hozd el ezt a másikat!

SzM írta...

viszem. most szívesen megnézném a visszatérést, de ha jól emlékszem a dvd-t ellopták, azon a bizonyos balatonboglárra induló vonaton:)