A Deák tér jutott eszembe, ahogy a 60 kilós csomaggal a pályaudvar mögött felfelé mentem, ahogy egy napja még ott álltam. Akkor meg az elmúlt három év. Hogy aggasztóan könnyen húzok párhuzamokat köztük, hogy viszonylagos precizitással tudom például, mit csináltam tavaly ilyenkor. Fogtam magam és a laptopot, elmentem az esőben egy kocsmába, hogy egy e-mailt mindenképp elküldjek, azelőtt ültem a hatvanegyesen, mégelőtte meg valakivel kibuszoztam Kelenföldön túlra.
Hogy utcanevek mentén egészen pontosan visszakövethető mindenem.
Felmentem aztán lejöttem azon a lépcsőn, váratlanul. Három éve K.-val ugyanitt mentünk fel, a nap erősebben sütött. A Simon mágust forgatták itt, Andorai leszáll a vonatról és követi a francia lányt. Az a lány megy fel azon a lépcsőn. A filmet elsőre egyedül, másodjára valakivel láttam. Itt vagyok és fogalmam sincs mire emlékezem, mi emlékeztet mire, palatető rendhagyó igére, vagy a tüdőgyulladásom, amikor nem is tudtam róla.
Kantról mesélték, hogy öregkorában cetliket írt és telerakta vele a házat. A cetlikre azokat a dolgokat írta fel, amiket el kell, hogy felejtsen. Valahogy így kéne ennek is működnie.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése