Marno János
a szerelem fölöslege
(részlet)
forró, bíborfekete sár ömlik szét a
papíron, szélcsend van, bezárom magam után
a fülkeajtót, és kiintek neki
az emelkedő felé: ez volt az utolsó
kinnlevőségem! mereven ülök, hátra-
hajtott fejjel, mintha aludnék, holott nagyon
is fent vagyok; látom őt egyensúlyozni
a maga magaslatán, miközben a fél
tekintetem a kicsiny műhely mennyezetére
szegeződik; hullám hullámra, az alsó tér
rekeszei megürülnek és kitágulnak, amit nem kellene,
az tudom már; újabb darab fagyos gyepszélek
szakadoznak fel a csuszamlástól, az alig
arasznyi termőréteg könnyen válik el - - -
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése