Egy csodás lemez 63-ból, az ereje teljében lévő Mingustól, közvetlenül a The Black Saint and the Sinner Lady "koncept"-nagyzenekar-főműve előtt. A Mingus, Mingus, Mingus... jóllehet elbújni látszik a hatvanas évek korongjai között, de magába foglalja ennek a jazz-polihisztornak majd minden erényét, szólistaként csakúgy, mint komponistaként, illetve zenekarvezetőként. Mint nagy elődje Duke Ellington (akitől a Mood Indigo a negyedik darab a lemezen). A Mingus, Mingus, Mingus... egyszerre progresszív és tradicionális, innen legnagyobb előnye, ahogyan finom érzékkel feszegeti, tágítja saját kereteit, vezeti a hideg eleganciájú bepop-ot egy (szintén) hideg spontaneitás felé. A lemezen Eric Dolphy is játszik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése