egy lélekcsel, egy testcsel

Tandori Dezső
Csak napra nap

Csak egy meg egy, csak napra nap, ennyi
maradt meg, viszont ez felfogás kérdése
is, mondhatnám, és elintézhetném magamban,
hogy az egész arra volt jó, hogy elmondhassam,
valami széthullt megint. Mutogatom a lombokat,
ezek kint a lombok, kint megint minden zöld lett,
és az infralámpa makacs fénye, valami, ami bennünk
is makacs – volt – vöröslik át, ez még nem
a napkelte, még csak halványodik, és el fogok
csúszni a munkákkal, napra nap, egy meg egy, ők
élnek, még élnek, és most kell foglalkoznom
velük, most akarhatom ezt. Most akarom ezt,
ha már!/ akár? a makacs inflalámpa és az agyonéhezett –
begy, belek, idegek az agyban, felbomlás
- célszerűen kapta négy nap öt éj a táplálékot,
és most az ötödik év telik az életéből mégis.
Ül a vállamon, valaminek a maradványai vagyunk ketten,
a Nagyok egy híján elmentek, hol vannak, lomb
teljesíti a teret fölöttük, de már nem fölöttük,
ott vannak, és nincsenek ott.
A por, melyben lábam!/ melyben úgymond tiprok?,
ez mind, a por, ez mind, a lomb, ők,
csakhogy én ezt nem hiszem el. Nem mondom,
nem arra lettem, a legrosszabbat semmiről,
csak néha! magam-veszítve?, ám
a többi sincs, a többi sincs, makacs infralámpa
világít hirtelen a legteljesebb napfényben.