Három kötetet hoztam magammal, ez van az egyikben

Tandori Dezső
Egy lélekcsel, egy testcsel

Felejts, felejts, felejts el:
egy lélekcsel, egy testcsel,
magam tisztára játszva
elzuhanok a sárba.

A rézsút pásztortáskák
ernyőikkel bejátsszák,
vagy éppen más virágok,
gyöküktől másvilágok.

Onnét kezdődnek ők,
az örök-pihenők,
morzsolódnak, porulnak,
nincs is hova boruljak.

Fényes szemek: tükörkép
néz rám, már csak örökkébb,
csak az lehet; lehet, hogy
vágyam is velük elfogy,

elfogy vágyam reájuk,
csak az a toll, ruhájuk,
csak az a forróság az:
elfáradtam. Ne fárassz.

Kérlek máris: bocsánat.
Magad, magad ne fáraszd.
Ne kérd, hadd kérjelek,
amit úgysem lehet.

Persze, nem végleges,
a vég se, még, ha lesz,
ha lesz csak még: elég –
hidd, kérlek, ez a vég.

(1998)