nyaraltunk hát

Marno János
Anna

ma nem fekszik Nárcisznak, nem érzi őt
eléggé valóságosnak vagy minek,
mintha nem is lenne, vagy aludna még,
álmában forgolódva lét és nemlét
határán, egy pillényi fogaskerék
az űrben, mely üregét vájja bennünk;
magyarázatába hát mégsem menjünk
bele, időnkből kifutva, mint forralt
tej bőre, bögrénkből kivetve, s hozzá-
tapadva falához, melyet mutató-
ujjunk pecsétje tanúsít. Nyaraltunk.
Felnyalva végül valami út testét.

mellékutca-kedvét kapja vissza az ember

Tandori Dezső
Mellékutcák, újra-becsült idők

Mellékutcák - főbb úton igyekezve,
             főbb céllal, s épp oda
pillantasz, oldalt, zöldre-vörösre,
             téglán lombok sora:
mint vágyva-vágyások tűnnek szemedbe,

mint visszavágyottak, meg nem becsültek,
             vagy oly örökvaló
bizakodásod tárgyai, kihültebb
             témák, mind járható,
s mindegy, melyiket mily soká kerülted -;

főbb célod maga a bizonytalanság,
             vagy tartasz tőle, rossz...!
vagy beletörődnél, s így vágytalan rád
             esőként záporoz
mind, ami van-nincs, és eltűnt kalandját

áhítod vissza a ...minek, minek még?
             És megkönnyebbülés,
hogy a főbb cél mégsem ragad el, ekképp
             van vissza-becsülés
lehetősége... mellékutca-kedvét

kapja vissza az ember, ha "megússza"
             amitől visszaút
nem ígérkezett... s "szíve" odahúzza,
             hogy majd örülni tud
a mellékesen tűntnek. Ez: a múltja.

Tandori Dezső
Világos, sötét                

Világos kezd, a játék szabályai szerint.
Látom a világot, ennivalói között tájékozódom.
Sötétedésemről mit tudnak, akikről én is mit tudok?
Valahol megtalálnak, ez már az ő utcanevük.
A többi velem együtt, a névtelenségbe veszett volna.

Innét kezdődnek ők. Egymásról nem tudhatják, mik.
Szűk tér, állandóan közeli eleség, homályos körvonalak.
Állatorvosi vizsgálat, ha már úgyis kijött a kutya miatt.
Erről nem tud ő, vagy mégis tud, az elhatározott injekcióról.
Akkor inkább mi, önkéntes jelentkezők, ez a változat.

Vasárnap délelőtt, a Krisztinavárosból térek haza.
Újságot és pogácsát viszek, sajtos pogácsát.
Az égett, sajtos részt elfogyasztom, a verebeké a többi.
Könyveim jól elfogynak a Krisztina körúton.
Könyveimnek melyik az égett felső része, hová jut az alsó?

Hazaérek, megérzem a vak veréb jellegzetes illatát.
A szemgödrök lassú száradását hozta a nyár, a növekvő sötétet.
A téli, a tavaszi felfázás, a vesék állandósult baja.
Meghatározza ez a híg ürüléket, onnét az illat.
Tűntével ennyi is közelebb visz a magaméhoz.

Nem nagy dolog nem lenni, valóban, nem térni haza honnét.
Nem vállalni több vak madarat, nem fűteni körültekintően.
A pogácsa mindkét felét meghagyni, nem írni könyveket.
És a játszma saját szabályainak köztulajdonában élni.
Valóban embernek-és-verébnek lenni, kapkodás nélkül.

Tandori Dezső
Amit nem érdemes komolyabban,
mert olyan komoly, hogy jobb,
ha komolytalanul nem érek vele semmit

Aki engem tényleg akar szeretni,
értse meg: nem szeretek beszélgetni;
akit tényleg én érdeklek, e hogy-s-mi,
értse meg: nem szeretek találkozni;
nem mintha nem tudnék elbeszélgetni,
de ez az el: ott van, ha nincs is ott;
s a találkozgatásban – észrevenni? –
túl számosak a képzők és ragok,
a mit-tudom-én-mik. (Lediplomáztam
magyar nyelvből, azzal ezt is lezártam,
a le-részt, s aki azt vetné szememre,
hogy túlontúl is túl józan vagyok,
értse meg: én csak így részegedem le,
hogy bizonyos részeket elhagyok.)
S ezt nem szeretném szaporítani,
az örökké csak elhagyni valókat,
de nem is inthetek jóváhagyólag,
ha arra kellene megint, ami
nem-én-vagyok-ami. Nem állagát
kétlem, nem nélkülem-való, magát
hozzám hasonló makacssággal védő
nem-tudom-mijét, mert én nem tudom,
amibe nem, nem is avatkozom,
nem cserélődik bennem össze én s ő,
magamon kívül tartom meg magamnak
azt, amibe eleve nem avattak,
és hát nagyon sokat is dolgozom;
rajtad s… Még Másokon… hagyd, ha hagyom.

Tandori Dezső
Egyoldalú párvers egyik fele

„Nem mintha mindenben azonosulnék
veled, nem is vagyok mindig veled,
és kevés ahhoz, hogy részleteket
ismerjek, »minden délután s a plusz két

hétvégi nap«, hogy megismerjem, úgy, még
ismeretlen s talán nem ismeret-
anyagszerű délelőttjeidet,
sok kis semmit-s-mindent (s elszomorodnék!

okkal! ok nélkül? mindegy; ahogy ez
veled is történne viszont) –
                                 de egyben,
 s jó, hogy egyre inkább? biztos lehetsz:

számomra mások mind idegenebben
mások, s ez itt nem kettős tagadás
állítása; ez az(on)osulás.”

Tandori Dezső
A búcsúfélkör

Ott, az utolsó jelsai napon,
amely aztán utolsó lett valóban,
egy búcsúfélkört, emlékszel, leróttam
veled délután; a hotelsoron

mentünk végig, és egy hullámfogón
magasra vert a víz. A rádióban
nem is tudom mit hallottunk; szorongtam,
szorongtál; hogy megint valami jón

lehetünk túl; itt s most, és általában.
Mintha mindentől búcsúznék! ez itt nem
túlzás, mert azt mondom, hogy adja Isten,

ne legyen igaz; mert a haladék
felemésztődik önnön állagában,
és semmi, semmi nem elég. Elég.

Tolnai Ottó
És kedvesemnek láthatatlan púder agyar-ék
(részlet)

egy dolgot sajnálok igazán
azt hogy írtam az üvegekről
nem kellett volna mondtam az előbb
ahogy elmostam a lekvárosüveget
s a nap felé emeltem könnyezve
nem kellett volna hiszen még néhány nap
és te is megtelsz
megtelsz fénnyel
és te is elkötheted a nyakad

Tandori Dezső
1976715/g - Azért még lehet; sőt, kell

Az előbb nagyon elszomorodtam.
Akármilyen maiak lehetünk
ilyesmiben, régi a szókincsünk;
már maga az is, hogy mindent mondtam

eddig, életemben, amit "mondtam,"
micsoda szóismétlés! nem kezdünk
semmit, indigó van minden szervünk
fölé rakva, és nyomják, amíg van

leve. Ez meg egy hasonlat, szerettek
ti ilyet, meg én is, meg mindenki.
Hát egy-két dologról le kell tenni,

mást meg nem kell felvenni. "Ez az élet."
Csak nem lehet általában élni;
akárhogy is indigó van fölötted.

Rainer Maria Rilke
Szonettek Orpheuszhoz
I. 14

Kört jár velünk szőlő, gyümölcs, virág.
S ők nem csupán az év nyelvén beszélnek.
Szín-vallásai mind a Mélysötétnek,
s tán féltékenység fénylik rajtuk át,

a holtaké, kiktől a föld megérik.
Mit tudjuk, értünk mit művelnek ők?
Régi szokásuk szabad agyvelőt
tölteni szét az agyag velejéig.

Kérdhetnéd: szívesen teszik?...
A telt gyümölcs rabszolga műveként ér
hozzánk, az úrhoz, a földfelszínig?

Vagy ő az úr, ki alszik a gyökérnél,
s fölöslegéből ajándékozódhat
iker-műve erőnek s néma csóknak?

Nemes Nagy Ágnes fordítása

td

Félek az elalvástól.
Egész nap alibi-tevékenykedem.
Éjszaka abszolút nem teszek semmit.
Képzelgéseimtől elment a kedvem.
Félelmeim remélhetőleg irreálisak.
De erre sem játszhatom rá.

Rainer Maria Rilke
Szent Sebestyén

Áll, de szinte fekve; rengeteg
akarat feszíti sorsa ellen.
Szoptató nő, elhúzódva, csendben,
s koszorú, magában kötve meg.

S zúg a sok nyíl rendületlenül,
s mintha ágyékából nőne mind ki,
ércesen reszket tolluk. De hinti
éj-derűjét ő sértetlenül.

Búja egyszer mégis lángra kap,
és két szem fájón felszakad,
mígnem újra fitymálásba réved
s megvetésbe mintegy: dúljanak
pusztítói, rombolják e szépet.


Csorba Győző fordítása

"Csend volt, az üres úttesten foszforeszkált a homokos biciklinyom. Gyönyörködtem a kvarckristályok csillogásában. Bőröm friss és hűs volt a fürdéstől, testem tiszta, mint a közlekedőedény."