ratée n fn; tex a legombolyító készülék hibás működése

"Vévén eszébe, hogy már tovább nem szaladhat, az ő nagy lombos farkát meghugyozza és a közelben érdeklő agarakat azzal csapdossa arcul, mellynek büdösségét az ebek nem szenvedhetvén, elállnak róla. "

„Az echeneis, avagy remora, ez is csak kisded halacska, csak felényi mint egy angvilla, feketeszínű. Csudálatos erővel bíró, mert (amint írják felőle) a minden vitorláival sebesen menő, nagy tengeri hajót úgy megállítja, mintha egynéhány vasmacskákkal tartóztatnák meg. Ez pedig a természet folyása szerint miképpen lehessen meg, soha meg nem magyarázhatni, hanem egészen csak Isten munkájának és gondviselésének tulajdoníthatjuk.”

"Van egy jó és egy rossz hírem. A jó hír az, hogy van élet (vagy valami ahhoz hasonló) a halál után. A rossz hír az, hogy Jean-Claude Villeneuve nekrofil."

Marc Trivier képei

Bertók László
Megmásíthatatlan
                
Úgy érzi, végleges. Nincs több
fazék, csak a   
másik oldaláról is lehet nézni.        
Nézni, odaülni melléje,         
megkocogtatni, mint születéskor        
az eget. S ha másra nem, a         
kedvező frontra várni. A többi        
megmásíthatatlan. Aki         
szemben, az azonnal         
beleköp, aki oldalt, az káromkodik. Ritka,        
aki szétnyílik, mint egyszer a         
tenger, hogy rajta át, s hogy         
azt mondhassa, forró és         
sűrű, de ha te, akkor         
edd pálcikával. Ültök,         
mint bádog a tetőn, mint a       
fényesre élezett tányérok, mint a        
bibliai példázatok. Ha egy         
megmozdul, mindenki         
begombolja az ingét, s hazamegy.

Marno János
Tereld

a szót, vissza a csonthoz, tereld újfent
a kertre, vesződség nélkül, vesződjön
vele az ördög, tereld a szót másra,
mondd, amit álmodban (sem) gondolsz; aludj
más szóval, aludd ki magad a kertben,
tereld a szót álmodban a kecskére,
mely egy sportpályán legel, elhagyottan,
a kapufához kötözve; szólítsd meg
most, tereld a szót a harangzúgásra,
vagy lökd vissza őt a szakadékába,
még harangszó előtt; vagy rúgd csak jól ol-
dalba. Nosza, tereld a szót a nyájra.

boldogság

"La consommation des nourritures est la nourriture de la vie."

artaud

nyaraltunk hát

Marno János
Anna

ma nem fekszik Nárcisznak, nem érzi őt
eléggé valóságosnak vagy minek,
mintha nem is lenne, vagy aludna még,
álmában forgolódva lét és nemlét
határán, egy pillényi fogaskerék
az űrben, mely üregét vájja bennünk;
magyarázatába hát mégsem menjünk
bele, időnkből kifutva, mint forralt
tej bőre, bögrénkből kivetve, s hozzá-
tapadva falához, melyet mutató-
ujjunk pecsétje tanúsít. Nyaraltunk.
Felnyalva végül valami út testét.

mellékutca-kedvét kapja vissza az ember

Tandori Dezső
Mellékutcák, újra-becsült idők

Mellékutcák - főbb úton igyekezve,
             főbb céllal, s épp oda
pillantasz, oldalt, zöldre-vörösre,
             téglán lombok sora:
mint vágyva-vágyások tűnnek szemedbe,

mint visszavágyottak, meg nem becsültek,
             vagy oly örökvaló
bizakodásod tárgyai, kihültebb
             témák, mind járható,
s mindegy, melyiket mily soká kerülted -;

főbb célod maga a bizonytalanság,
             vagy tartasz tőle, rossz...!
vagy beletörődnél, s így vágytalan rád
             esőként záporoz
mind, ami van-nincs, és eltűnt kalandját

áhítod vissza a ...minek, minek még?
             És megkönnyebbülés,
hogy a főbb cél mégsem ragad el, ekképp
             van vissza-becsülés
lehetősége... mellékutca-kedvét

kapja vissza az ember, ha "megússza"
             amitől visszaút
nem ígérkezett... s "szíve" odahúzza,
             hogy majd örülni tud
a mellékesen tűntnek. Ez: a múltja.

Tandori Dezső
Világos, sötét                

Világos kezd, a játék szabályai szerint.
Látom a világot, ennivalói között tájékozódom.
Sötétedésemről mit tudnak, akikről én is mit tudok?
Valahol megtalálnak, ez már az ő utcanevük.
A többi velem együtt, a névtelenségbe veszett volna.

Innét kezdődnek ők. Egymásról nem tudhatják, mik.
Szűk tér, állandóan közeli eleség, homályos körvonalak.
Állatorvosi vizsgálat, ha már úgyis kijött a kutya miatt.
Erről nem tud ő, vagy mégis tud, az elhatározott injekcióról.
Akkor inkább mi, önkéntes jelentkezők, ez a változat.

Vasárnap délelőtt, a Krisztinavárosból térek haza.
Újságot és pogácsát viszek, sajtos pogácsát.
Az égett, sajtos részt elfogyasztom, a verebeké a többi.
Könyveim jól elfogynak a Krisztina körúton.
Könyveimnek melyik az égett felső része, hová jut az alsó?

Hazaérek, megérzem a vak veréb jellegzetes illatát.
A szemgödrök lassú száradását hozta a nyár, a növekvő sötétet.
A téli, a tavaszi felfázás, a vesék állandósult baja.
Meghatározza ez a híg ürüléket, onnét az illat.
Tűntével ennyi is közelebb visz a magaméhoz.

Nem nagy dolog nem lenni, valóban, nem térni haza honnét.
Nem vállalni több vak madarat, nem fűteni körültekintően.
A pogácsa mindkét felét meghagyni, nem írni könyveket.
És a játszma saját szabályainak köztulajdonában élni.
Valóban embernek-és-verébnek lenni, kapkodás nélkül.

Tandori Dezső
Amit nem érdemes komolyabban,
mert olyan komoly, hogy jobb,
ha komolytalanul nem érek vele semmit

Aki engem tényleg akar szeretni,
értse meg: nem szeretek beszélgetni;
akit tényleg én érdeklek, e hogy-s-mi,
értse meg: nem szeretek találkozni;
nem mintha nem tudnék elbeszélgetni,
de ez az el: ott van, ha nincs is ott;
s a találkozgatásban – észrevenni? –
túl számosak a képzők és ragok,
a mit-tudom-én-mik. (Lediplomáztam
magyar nyelvből, azzal ezt is lezártam,
a le-részt, s aki azt vetné szememre,
hogy túlontúl is túl józan vagyok,
értse meg: én csak így részegedem le,
hogy bizonyos részeket elhagyok.)
S ezt nem szeretném szaporítani,
az örökké csak elhagyni valókat,
de nem is inthetek jóváhagyólag,
ha arra kellene megint, ami
nem-én-vagyok-ami. Nem állagát
kétlem, nem nélkülem-való, magát
hozzám hasonló makacssággal védő
nem-tudom-mijét, mert én nem tudom,
amibe nem, nem is avatkozom,
nem cserélődik bennem össze én s ő,
magamon kívül tartom meg magamnak
azt, amibe eleve nem avattak,
és hát nagyon sokat is dolgozom;
rajtad s… Még Másokon… hagyd, ha hagyom.

Tandori Dezső
Egyoldalú párvers egyik fele

„Nem mintha mindenben azonosulnék
veled, nem is vagyok mindig veled,
és kevés ahhoz, hogy részleteket
ismerjek, »minden délután s a plusz két

hétvégi nap«, hogy megismerjem, úgy, még
ismeretlen s talán nem ismeret-
anyagszerű délelőttjeidet,
sok kis semmit-s-mindent (s elszomorodnék!

okkal! ok nélkül? mindegy; ahogy ez
veled is történne viszont) –
                                 de egyben,
 s jó, hogy egyre inkább? biztos lehetsz:

számomra mások mind idegenebben
mások, s ez itt nem kettős tagadás
állítása; ez az(on)osulás.”

Tandori Dezső
A búcsúfélkör

Ott, az utolsó jelsai napon,
amely aztán utolsó lett valóban,
egy búcsúfélkört, emlékszel, leróttam
veled délután; a hotelsoron

mentünk végig, és egy hullámfogón
magasra vert a víz. A rádióban
nem is tudom mit hallottunk; szorongtam,
szorongtál; hogy megint valami jón

lehetünk túl; itt s most, és általában.
Mintha mindentől búcsúznék! ez itt nem
túlzás, mert azt mondom, hogy adja Isten,

ne legyen igaz; mert a haladék
felemésztődik önnön állagában,
és semmi, semmi nem elég. Elég.

Tolnai Ottó
És kedvesemnek láthatatlan púder agyar-ék
(részlet)

egy dolgot sajnálok igazán
azt hogy írtam az üvegekről
nem kellett volna mondtam az előbb
ahogy elmostam a lekvárosüveget
s a nap felé emeltem könnyezve
nem kellett volna hiszen még néhány nap
és te is megtelsz
megtelsz fénnyel
és te is elkötheted a nyakad

Tandori Dezső
1976715/g - Azért még lehet; sőt, kell

Az előbb nagyon elszomorodtam.
Akármilyen maiak lehetünk
ilyesmiben, régi a szókincsünk;
már maga az is, hogy mindent mondtam

eddig, életemben, amit "mondtam,"
micsoda szóismétlés! nem kezdünk
semmit, indigó van minden szervünk
fölé rakva, és nyomják, amíg van

leve. Ez meg egy hasonlat, szerettek
ti ilyet, meg én is, meg mindenki.
Hát egy-két dologról le kell tenni,

mást meg nem kell felvenni. "Ez az élet."
Csak nem lehet általában élni;
akárhogy is indigó van fölötted.

Rainer Maria Rilke
Szonettek Orpheuszhoz
I. 14

Kört jár velünk szőlő, gyümölcs, virág.
S ők nem csupán az év nyelvén beszélnek.
Szín-vallásai mind a Mélysötétnek,
s tán féltékenység fénylik rajtuk át,

a holtaké, kiktől a föld megérik.
Mit tudjuk, értünk mit művelnek ők?
Régi szokásuk szabad agyvelőt
tölteni szét az agyag velejéig.

Kérdhetnéd: szívesen teszik?...
A telt gyümölcs rabszolga műveként ér
hozzánk, az úrhoz, a földfelszínig?

Vagy ő az úr, ki alszik a gyökérnél,
s fölöslegéből ajándékozódhat
iker-műve erőnek s néma csóknak?

Nemes Nagy Ágnes fordítása

td

Félek az elalvástól.
Egész nap alibi-tevékenykedem.
Éjszaka abszolút nem teszek semmit.
Képzelgéseimtől elment a kedvem.
Félelmeim remélhetőleg irreálisak.
De erre sem játszhatom rá.

Rainer Maria Rilke
Szent Sebestyén

Áll, de szinte fekve; rengeteg
akarat feszíti sorsa ellen.
Szoptató nő, elhúzódva, csendben,
s koszorú, magában kötve meg.

S zúg a sok nyíl rendületlenül,
s mintha ágyékából nőne mind ki,
ércesen reszket tolluk. De hinti
éj-derűjét ő sértetlenül.

Búja egyszer mégis lángra kap,
és két szem fájón felszakad,
mígnem újra fitymálásba réved
s megvetésbe mintegy: dúljanak
pusztítói, rombolják e szépet.


Csorba Győző fordítása

"Csend volt, az üres úttesten foszforeszkált a homokos biciklinyom. Gyönyörködtem a kvarckristályok csillogásában. Bőröm friss és hűs volt a fürdéstől, testem tiszta, mint a közlekedőedény."

Charles Baudelaire
Recueillement


Sois sage, ô ma Douleur, et tiens-toi plus tranquille.
Tu réclamais le Soir; il descend; le voici:
Une atmosphère obscure enveloppe la ville,
Aux uns portant la paix, aux autres le souci.


Pendant que des mortels la multitude vile,
Sous le fouet du Plaisir, ce bourreau sans merci,
Va cueillir des remords dans la fête servile,
Ma Douleur, donne-moi la main; viens par ici,


Loin d'eux. Vois se pencher les défuntes Années,
Sur les balcons du ciel, en robes surannées;
Surgir du fond des eaux le Regret souriant;


Le soleil moribond s'endormir sous une arche,
Et, comme un long linceul traînant à l'Orient,
Entends, ma chère, entends la douce Nuit qui marche.

Charles Baudelaire
Áhitat

Én drága Bánatom, légy jó, nyugton maradj ma.
Az Alkonyt hívtad, ím leszállt, itt van, fogadd:
setét legét a halk városnak leplül adja
és békét hint emitt, amott meg gondokat.

Most, míg a csőcselék szivét kínnal maratja
a mord hóhér, a Kéj s vad ostort bontogat,
a rossz dáridón a nép az únt csömört aratja,
add, Bánatom, kezed: hagyd a bolondokat.

Jer! Nézd, lehajlanak holt éveink az égi
erkélyekről, fakó ruhájuk selyme régi;
mély habból mosolyos Megbánás ring ma fel;

egy vén híd-ív alá a Nap holtan zuhan már,
s Keletre hömpölyög hatalmas gyászlepel:
ott – hallod, édesem? – a csöndes Éj suhan már…

                                   Tóth Árpád fordítása

Philippe Jacottet
Sois tranquille...


Sois tranquille, cela viendra! Tu te rapproches,
tu brûles! Car le mot qui sera à la fin
du poème, plus que le premier sera proche
de ta mort, qui ne s’ârrete pas en chemin.

Ne crois pas qu’elle aille s’endormir sous des branches
ou reprendre souffle pendant que tu écris.
Même quand tu bois à la bouche qui étanche
le pire soif, la douce bouche avec ses cris

doux, même quand tu serres avec force le nœud
de vos quatre bras pour etre bien immobiles
dans la brûlantes obscurité de vos cheveux,

elle vient, Dieu sait par quels détours, vers vous deux,
de trés loin ou déjà tout près, mais sois tranquille,
elle vient : d’un à l’autre mot tu es plus vieux.

Takács Zsuzsa
A rossz irány

Nem tudom kifejezni többé magamat
Isten összetört bennem mindent. Próbálok
szabadulni egy tehertől, amit vinnem kellene.
Talán egy kisgyerek egy nyálkás rongy-

kupacban, amelynek érintésétől felfordul
a gyomrom - bár a szagokat már nem érzem.
Akit átadok egy ápolónak, hogy ne halljam
vinnyogását, mert vádol Téged, akit szeretnék


szeretni a változatlanságban megrekedt
időért, s azért hogy próbára teszel mind-
annyiunkat. Az engedelmesség öröme

és szomorúsága vacogtat. Nővéreim, ne
higgyetek el mindent, amit mondok. Én rossz
irányba megyek. Én félrevezetlek titeket.

"Ültem a croydoni vonaton a vizes nadrágomtól didergő húsban,
neonfényben, menetirány szerint,
és az, hogy nemcsak létezel, de pinád is van,
olyan volt ez egy pillanatra, mint mikor Krisztus Máténak int."

"Szinte kétségtelen már, hogy kaucsukból vagy, uram. Gumilabda vagy, amit maga a sátán is hiába ver a földhöz. A körme nyoma meglátszik a rád kent lakkfigurákon, a külsőd megviselt, de az anyag, az ép. Hajnalban még olyan volt az arcod, akár a régi, ráncos bőrbugyelláris, most pedig rugalmas vagy. Csak a szemed nincs rendben egészen."

Yusef Lateef - Eastern Sounds (1961)

Nous sommes à une telle époque d’individualisme qu’on ne parle plus jamais de disciples; on parle de voleurs.
(Cocteau)

Ezra Pound
A kert

                                         En robe de parade
                                                      Samain

Mint falnak vetett laza selyemgombolyag
Egy nő járkál a Kensington kerti út korlátja mentén,
És apródonkint öldösi őt
    egyfajta emocionális vérszegénység.

És mindenfelé a csőcselék
A nagyon szegények mocskos, izmos, megölhetetlen porontyai.
Ők öröklik a földet.

E nőben véget ér az úri faj.
Unalma tökéletes, túlcsorduló.
Szeretné, hogyha beszélne hozzá valaki,
És szinte retteg, hogy én,
    leszek olyan tapintatlan.

(Gergely Ágnes fordítása)

Marno János
a cselekmény - isten ha egyszer lábrakap 
(részlet)

legyen a szóban forgó tárgy még-
oly szétesőfélben, legyen - csont nélkül - én
lúgos-lágy semmirekellőség
és legyen kásás sötét, hogy akivel
szóba elegyedem - soká, vaktában csügg-
hessünk egymás körvonalain...
nincs semmi izgatóbb (mely otthonias is)
a komor gondolatok ízénél
ilyenkor közöttünk a sintér játszik
drótos botjával suhogtat, belekavar a sár-
gőzbe - NB!: innét a kóbor áramütés?...

John Berryman
Álomdalok
242.

Arról a „rólam". Előadás után
odajött egy hölgy, beszélne velem. „Hogyne.
Mikor alkalmas?”
Hát most, mondta. „Igen, de most ebéd-
elek.” – Majd ránéztem és lelkifurdalással telve
azt mondtam: „Rendben van, gyerünk.”

Átmentünk a szobámba, és hellyel kínált-
am és megkérdeztem, mivel némán ült: „Miért jött?”
„Bezárná, kérem, az ajtót?”
Henry zavarba jött. Nem szoktuk diákokkal bezárni az ajtót,
ez afféle elv, de ez a hölgy
gyanú felett állt.

Így fölálltam & bezártam és hátrafordulva
könnyek között leltem – mentegetőzve – ’Semmi-
ség”, biztattam, „adok
egy zsebkendőt. Sírjon.” Sírt ő, sírtam én. Mikor összeszedte
magát, megkérdeztem. „Mi baj, már ha el akarja mondani?”
„Semmi. Semmi baj.” Ennyi.
Én ő vagyok.

(Ferencz Győző fordítása)

Tandori Dezső

1974 – X.

Láttam az utolsó pépet a szádban –
láttam, hogy szinte azonnal megáll,
ha nem lökdösi lejjebb a kanál
– nem, nem a biztatás. Itt, a konyhában

törtem meg azt a gyümölcsöt, villával,
s bevittem neked (?), reggel. Délre már –
aznap estére – másnap hajnalán –
délelőttjén – szombaton! – akkor láttam

utoljára – kit is? aki még szombat
délelőtt (?), délután (?) –: így kavarognak
a jelzések, a jelölések, melyek

még vasárnap délig időt jeleztek,
jelöltek neked (?). Bárhogy is, a pép
lement. Üres torok, nincs maradék.

Charles Mingus - Mingus, Mingus, Mingus, Mingus, Mingus (1963)

 

Egy csodás lemez 63-ból, az ereje teljében lévő Mingustól, közvetlenül a The Black Saint and the Sinner Lady "koncept"-nagyzenekar-főműve előtt. A Mingus, Mingus, Mingus... jóllehet elbújni látszik a hatvanas évek korongjai között, de magába foglalja ennek a jazz-polihisztornak majd minden erényét, szólistaként csakúgy, mint komponistaként, illetve zenekarvezetőként. Mint nagy elődje Duke Ellington (akitől a Mood Indigo a negyedik darab a lemezen). A Mingus, Mingus, Mingus... egyszerre progresszív és tradicionális, innen legnagyobb előnye, ahogyan finom érzékkel feszegeti, tágítja saját kereteit, vezeti a hideg eleganciájú bepop-ot egy (szintén) hideg spontaneitás felé. A lemezen Eric Dolphy is játszik.

Bananafish

Január 29-én halt meg Salinger, ezt a verset meg az 1978-as Még így sem kötetben találtam. Meg ez, ha valaki még nem olvasta.

Tandori Dezső
A Perfect Day for Bananafish
Seymournak

Ami tűnik, csak visszatűnik ahhoz,
ami így marad teljesebben ott;
előremutató fordulatot
mindig csak a teljes körfordulat hoz.

Ilyenkor nézz el a banánhalakhoz.
És lesz majd egy tökéletes napod.
Körhalálukból telerakhatod
egy körhasítékod; ahogy felapróz

osztásod, mely teljes kör, egyszeri
(Innét a rémület? a liftbeli?
hogy továbbléphetni reménytelen?

Kiszállt valamelyik emeleten;
lövés dörrentett szét egy körszobát.
Megtette háromszázhatvan fokát.)

Tandori Dezső
lassan besötétül eljön

lassan besötétül eljön
eljön mindennek az ideje

nincs az hogy visszaemlékezni
megérkezem mülheimbe
an der ruhr
megvásárolom a sport-weltet
ez egy újság galopp

egy futamban megint otthon leszek
két három négy kilenc futam
ahány van annyi futamban leszek otthon
minél kevesebb a pénzem annál inkább
mindenki elmarad hátramarad
itthon
itthon és otthon a szavak közt nincs így különbség
nincs külön szép ernő szpéró alíz nincsenek többiek
élők halottak
elmarad mindenki
liango topsern simsalábim carno chorusboy vittipaldo petersburg
cariostro dax lackel mullo-nullo racket norton gordon
és mások futnak
és egy-egy futamban meglesz
hogy otthon és mint az hogy egy ajtót kinyitsz
és azonnal az üresség utáni pillanat tárul rád
a fejlövés disznóolja nélkül
de többé nem kell lennem

Mark Hollis - Mark Hollis (1998)

Az egyik kedvenc albumom. Mark Hollis, az egykori Talk Talk frontembere (ami egyesek szerint a 80-as évek zenéjének egyetlen értelme volt, mármint az együttes), első és ezidáig egyetlen szólóalbuma. Sokszor visszaköszönnek benne dallamok, megoldások a Talk Talk lemezekről, de letisztultabb, csendesebb lemez ez azoknál. Vagyis kötelező.

Marno János
a szerelem fölöslege
(részlet)

forró, bíborfekete sár ömlik szét a
papíron, szélcsend van, bezárom magam után
a fülkeajtót, és kiintek neki
az emelkedő felé: ez volt az utolsó
kinnlevőségem! mereven ülök, hátra-
hajtott fejjel, mintha aludnék, holott nagyon
is fent vagyok; látom őt egyensúlyozni
a maga magaslatán, miközben a fél
tekintetem a kicsiny műhely mennyezetére
szegeződik; hullám hullámra, az alsó tér
rekeszei megürülnek és kitágulnak, amit nem kellene,
az tudom már; újabb darab fagyos gyepszélek
szakadoznak fel a csuszamlástól, az alig
arasznyi termőréteg könnyen válik el - - -

Albert Ayler - Live in Greenwich Village: The Complete Impulse Session (1965-67)

Amíg lábadozom, szóljon csak ez.

Albert Ayler Trio - Spiritual Unity (1964)

A leggyönyörübb, legagresszívabb játék, amit valaha hallottam. Csak most kezdem megismerni Albert Ayler-t. Ez az album egy remekmű, mérföldkő a free jazzben. A bőgőnél a fiatal Gary Peacock.




(És hogy játsza a Bye bye Blackbird-öt. Itt a "klasszikus" és itt az Ayler-féle.)

Füst Milán 1936. november 5. -Napló

"Jó sötét a délután mélye és Dezső el van temetve. - A kormány egy miniszteri tanácsost küldött ki a temetésre, a főváros egy tanácsnokot... A Pesti Hírlap nevében valami ökör beszélt, aztán Móricz Zsigmond beszélt silányságokat... no Dezső ezért nem volt érdemes annyiféle bohócnak lenni! Akkor már a zord gőg jobb és a kis kereset! - Fáj a szívem érted."

Meghalt Eric Rohmer

Georges Brassens - La mauvaise réputation (live)
Uploaded by vodka33. - Explore more music videos.

bár a karácsony szebb, mint otthon

no hát ennyi lett volna
holnap indulok haza
ezt nem tudom folytatom-e, minden lehet
mostantol inkább hivjon fel, aki akar
egyébként meg ajánlom magamat
udozlettel:
magam

Tandori Dezső
Csak napra nap

Csak egy meg egy, csak napra nap, ennyi
maradt meg, viszont ez felfogás kérdése
is, mondhatnám, és elintézhetném magamban,
hogy az egész arra volt jó, hogy elmondhassam,
valami széthullt megint. Mutogatom a lombokat,
ezek kint a lombok, kint megint minden zöld lett,
és az infralámpa makacs fénye, valami, ami bennünk
is makacs – volt – vöröslik át, ez még nem
a napkelte, még csak halványodik, és el fogok
csúszni a munkákkal, napra nap, egy meg egy, ők
élnek, még élnek, és most kell foglalkoznom
velük, most akarhatom ezt. Most akarom ezt,
ha már!/ akár? a makacs inflalámpa és az agyonéhezett –
begy, belek, idegek az agyban, felbomlás
- célszerűen kapta négy nap öt éj a táplálékot,
és most az ötödik év telik az életéből mégis.
Ül a vállamon, valaminek a maradványai vagyunk ketten,
a Nagyok egy híján elmentek, hol vannak, lomb
teljesíti a teret fölöttük, de már nem fölöttük,
ott vannak, és nincsenek ott.
A por, melyben lábam!/ melyben úgymond tiprok?,
ez mind, a por, ez mind, a lomb, ők,
csakhogy én ezt nem hiszem el. Nem mondom,
nem arra lettem, a legrosszabbat semmiről,
csak néha! magam-veszítve?, ám
a többi sincs, a többi sincs, makacs infralámpa
világít hirtelen a legteljesebb napfényben.